A Balatoni halak napja

Az ország legnagyobb élővizére, a Balatonra kívánja felhívni a figyelmet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium azzal, hogy ezentúl minden év július utolsó hetében megtartják a Balatoni halak napját.

           A halfajok a ma ismert gerinces állatfajok 56%-át alkotják. A világon élő ismert körülbelül 5000 édesvízi halfajból nagyjából 200 él Európa folyó- és állóvizeiben. A Balatonban ezekből körülbelül 50 fajt találunk meg, melyeknek nagyjából négyötöde őshonos. A Balatonban élő halfajok közel fele a pontyfélék közül kerül ki. A család névadó hala a ponty, melynek neve ismeretlen eredetű szó, csakúgy, mint a hal korábbi neve a pozsár. A ponty a lassú folyású, dús növényzetű, melegebb vizek lakója. Ez a hal az alacsony oxigéntartalmú vizekben is jól érzi magát, csak 1 mg/l oxigéntartalom alatt pusztul el. Ez az egyik legkedveltebb étkezési hal hazánkban, de például                         Amerikában ritkán vagy egyáltalán nem fogyasztják. Ha egy ponty elég ügyes ahhoz, hogy ne kerüljön horogra vagy hálóba, akár 40 évig is elélhet. Átlagos mérete 25–30 centi, de esetenként 120 centisre is megnőhet. 1939-ben telepítették be a Hévízi-tóba az aprócska szúnyogirtó fogaspontyot, mely mint neve is mutatja, főként szúnyoglárvákkal táplálkozik. Ezt az Egyesült Államok déli részén őshonos fajt számos országba, így hazánkba is a szúnyogok elleni biológiai védekezésként telepítették be. A legfeljebb 6 cm-esre megnövő kis hal a 30 ºC-os és a fagyponthoz közeli vízhőmérsékletet is elviseli, így hamar meghódítja az új területeket. A hal a Hévízi-tóból kifolyó, végső soron a Balatonba jutó vizekkel együtt hazánk legnagyobb tavába is bekerült.

             Ugyancsak a pontyfélék közé tartozik a leginkább sneci néven ismert aprócska szélhajtó küsz. A szélhajtó küsz akváriumi halnak is kitünően beválik, mivel a fogságban is játékos és mulatságos marad, folyton mozog, mindent megfigyel, minden légy után ugrál, s teljesen otthonosan érzi magát a medencében. A különböző keszegek is a pontyfélék családjának a tagjai. Régebben a Balaton kenyérhalának is nevezték a nagy mennyiségben halászott dévérkeszeget. A Balaton másik nagy tömegben előforduló hala az erősen lapított testű garda. Régebben a gardarajok mozgását a Tihanyi-félsziget magasabban fekvő pontjairól figyelték, és a tavon tartózkodó halászhajókat onnan irányították.

            A folyóvizeket nem csupán méretük vagy esésük alapján osztják szakaszokra, hanem a bennük élő halfajok alapján is. A forrástól a torkolatig a következő szinttájakra bontható egy folyam:

• felső pisztrángszinttáj
• alsó pisztrángszinttáj
• pénzespér-szinttáj
• márnaszinttáj
• dévérszinttáj
• vágódurbincs–érdeslepényhal-szinttáj
• brakkvízszinttáj

              Brakkvíznek azt a régiót nevezik, ahol a folyóból érkező édesvíz, és a tengerből vagy óceánból származó sós víz keveredik. A brakkvizek sótartalma gyors ingadozást mutat, hiszen függ a folyó vízhozamától, az árapály jelenségétől és a térségben uralkodó szélviszonyoktól is.

A ragadozó halak közül talán a legismertebb a hatalmas lesőharcsa, mely megérheti akár a 100 éves kort is. Esetenként 3 méteresre és 150 kilósra is megnőhet. A harcsák éjjel aktív állatok, nappal rejtekhelyükre húzódnak.
              A harcsához nagyon hasonló életmódot folytat a legfeljebb 120 centisre megnövő menyhal, mely a tőkehalfélék egyetlen édesvizekben élő faja. Ennek nevének előtagja egy közelebbről nem meghatározható szláv nyelvből került a magyarba, utótagja a finnugor eredetű hal szó. A Balaton legismertebb betelepített hala a kígyóra emlékeztető angolna, mely katadrom vándorhal. A katadrom halak sós vízben születnek, majd édesvizekbe vonulnak növekedni. Ivarérettségüket elérve visszavándorolnak a sós vízbe, ahol az ikrák lerakása után elpusztulnak.

Kellemes olvasgatást és Jó szórakozást kívánok!