Fekete István múzeum Dombóvár

Egy apró múzeum, amit érdemes meglátogatni. Főleg olyanok számára ajánlom, akik az irodalmat is kedvelik. A munkahelym által, kollégáimmal és a vezetőséggel mentünk el. Fekete István 1900. január 25-én született a somogy megyei Göllén. Itt végzi el az elemi iskola első négy osztályát. Göllei évei nagy hatást gyakorolnak egész életére; a barátai mezítlábas parasztgyerekek, az erdők-mezők-nádasok világában érzi jól igazán jól magát. 1910-ben a családja Kaposvárra költözik, iskolai tanulmányait is itt folytatja. 1917-ben besorozzák katonának, majd a szolgálat letelte után a mosonmagyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémiára iratkozik be, ahol 1926-ban mezőgazdászként végez. Mezőgazdászként előbb a baranya megyei Bakócára kerül segédtisztnek, majd 

Ajkára, ahol vezető gazdatiszt lesz. Élete itt teljesedik ki. Az ajkai évek alatt indul irodalmi pályafutása; íróként is országosan ismertté válik. 1941-ben a család Budapestre költözik, a Földművelésügyi Minisztériumban kap állást, emellett elbeszéléseket, regényeket, színdarabokat és forgatókönyveket ír nagy sikerrel. A második világháborút követő viharos történelmi időszakban irodalmi munkássága háttérbe szorul. 1955-ben jelenik meg újra könyve, ettől kezdve élete végéig termékeny író. 1970. június 23-án hunyt el Budapesten. Fekete István Jókai Mór mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. Számos elbeszélés, novella, ifjúsági regény és állattörténet szerzője és az egyik legismertebb 

vadászíró. Valamennyi művét áthatja a természetszeretet, a szilárd keresztény hit, az egyszerű emberek iránti szeretet és tisztelet, és egyfajta nyugodt derű. Fekete István nem tanult író, hanem született tehetség. Írni nyolc éves korában kezdett Göllén. 1955-ben jelenik meg újra könyve, ettől kezdve élete végéig termékeny író. Életében számos elismerést, díjat, kitüntetést kapott. Legismertebb művei; 

Kele (1955), Lutra (1955), Tüskevár (1957), Bogáncs (1957), Téli berek (1959), Vuk (1965), Hú (1966), Ballagó idő 

(1970).

Halálától napjainkig népszerűsége töretlen, folyamatosan adják ki újra és újra könyveit. Több regényét sikeresen megfilmesítették (Koppányi aga testamentuma, Tüskevár, 

Bogács, Lutra), Vuk, a kisróka pedig világszerte ismert mesehőssé vált.Természetszeretetéből fakadó és szakértő megfigyeléseire alapozott csodálatos természetleírásai, humánuma, keresztény világnézete, finom humora és öniróniája, valamint az írásaiból sugárzó optimizmus egészen sajátos hangulatúvá varázsolják műveit. Munkásságának további nagyszerűsége, hogy írásai valamennyi korosztálynak szólnak, fiatalok és felnőttek egyaránt olvassák műveit.

Ott jártunkkor a bácsi (a helyi idegen vezető, alapító) a leírtakon túl személyes élményeivel és sajátos mesélési stílussal büvöli el a látogatókat.   

A gyűjteményt F. Bodó Imre agrármérnök, helytörténész alapította 1995-ben.

Megtekinthetők az író személyes tárgyai, eszközei, így kéziratai, igazolványai, bizonyítványai, oklevelei, kitüntetései, versei, könyvei, a természetről készített festmények és az állatszereplők modelljei: Vuk, a róka, Kele, a gólya, Csí, a fecske, Hú, a bagoly, stb.

Csonka Sándor, Gulyás József, Soós Tibor és Szentkirályi Attila festőművészek munkái, Ambrus Sándor grafikái, valamint göllei (Fekete István szülőfaluja, Somogy megye) szőttesek díszítik.

http://www.feketeistvanmuzeum.hu/

A szennyezett séta

Hogy lehet egy séta szennyezett? Nagyon is egyszerűen. Kell hozzá néhány ember, boltban vásárolt termék, hogy felhasználóvá/fogyasztóvá váljon, sétáljon (mert eszébe jut a levegőn lenni) és amilyen gyorsan megvette a kívánt terméket olyan könnyen el is dobja a csomagolást. Mert ez ilyen egyszerű. Függetlenül attól, hogy a környéken van e kuka avagy nincs. 

Miért nem gyűjti össze vagy teszi el a szemetét és a földre dobás helyett a kukát választja? Már a kérdés is bonyolult ugye? De a helyes lépés is milyen logikusnak tűnik nem?

Egyszer egy szép napon eldöntöttem a kis kutyámat nem a nagy faluban viszem el sétálni, hanem egy régi kedvenc utam felé viszem az irányt. Ez egy hosszú betonozott út szakasz két falu között, két oldalt csak a természet, egy szakaszon a Baranya csatorna szeli ketté. Az első két kutyusommal mindig erre jártunk és ők nagyon szerettek erre járni, a vízbe menni. 

Jelenlegi kutyusom már 6 éves volt mikor hozzánk került. Nem tudtam mennyi a mozgás igénye (na jó termetét, korát és a fajta keverékét tekintve volt egy olyan sanda gyanúm, hogy sac/köbö mennyi). Így a nagy faluba vittem mindig. Nem minden nap, és eleivel csak annyit amennyit úgy láttam, hogy bír, jól esik neki. Hát első lufra 10 perc. Napokig semmi. Újra 10 perc. Aztán sokáig hetente egy alkalom, tizen pár percek....

Ma már bő 4 év távlatából ott tartunk, hogy 35-50 perc közötti sétákat tartunk. Így döntöttem úgy, hogy, ha már bírunk ennyit menni és egy héten már nem csak egyszer, akkor elmegyünk a vázsnoki híd felé. Nagyon tetszett neki a környék, az út, majdhogynem futottunk végig, meg hazáig is.

Mindkettőnknél nagy volt az öröm, hiszen picurka is boldogan sétafikált azon a területen ahol én is nagyon szeretek sétálni, ahova én is nagyon szerettem mindig is menni, akár biciklivel, akár az előző kutyusokkal. Boldog voltam, hogy neki is megmutathattam ezt a szép helyet, boldog voltam, hogy az arcán a mosoly szemmel látható volt


Második alkalommal mikor mentünk, akkor már kicsit lassabban, így mindketten alaposabban körbe lestünk.  Kár volt..... Akkor láttam igazán, hogy nem csak az évek múltak el, hogy már rég jártam erre kényelmesen, kutyussal. 

Akkor láttam igazán, hogy mennyi szemét van az utak mentén, a szántásnál, a fűben, a természetben.... Nem is volt gazdátlan a szemetes hely. Förtelem volt, ahogy kinézett a természet, és nem én vagyok az egyetlen ember, gazdis aki arra jár.

Mert ezek vagyunk mi emberek.... Egy nagy rakás szemét, akik szemetet termelnek és hajítanak szanaszét..... 

Kellemes olvasgatást és jó szórakozást kívánok!

Rövid biciklitúra

Az ősz kellemesen kissé napos, kissé szellős napjai igen kiválóak arra, hogy bringára pattanjon az ember. A mai rövid biciklitúrám lelkesedésének a tegnapi örömteli esemény volt a fő okozója. Az immár 17 éves biciklimnek helyenként akadtak már problémái és a festése is már igen megkopott. Amiről én hosszú évekig azt hittem, hogy mindig is lila volt (tehát a lila a gyári festése), az idők elteltével és a festék lepattogásának köszönhetően láthatóvá vált, hogy az bizony fehér volt fénykorában. De hála az én Páromnak és kitartó munkájának új fényében pompázik a két kerekű. Tegnap Párom megmutatta mennyi mindent dolgozott a bringámon.

Így ma felpattantam és tekertem. Egy Sásd-Vázsnok-Sásd kört tettem. Nem mentem be teljesen a faluba, de az oda-vissza utam így is közel 4 km-es volt. Egyetlen egy pihenőt tartottam a Baranya-csatornánál, (ahogy én hívom a vázsnoki hídnál) a Törökmalom utcában. (Sásd és Vázsnok között vezető út). Pár perc szusszanás és nézelődés után újra "lóra" pattanva elindultam haza felé. Rövid túra volt, de kellemesen fárasztó és jól eső, hosszú kihagyás után nagyon lelkesítő.

 Kellemes olvasgatást és jó szórakozást kívánok!