Logan és az ismeretlen

Egy, a napokban történt, számomra igazán érdekes és egyben elgondolkodtató történetet szeretnék nektek elmesélni. Egy csendes, nyugodt, őszi nap, mikor csak én és a kis kutyám voltunk otthon. Olyan időpontban, mikor teljes mértékkel kizárt dolognak tartottam, hogy egy másik családtag haza jöjjön. Sem tv, sem rádió, sem a telefonról nem szólt semmi. Kis kutyám csak akkor ugat, ha valaki be akar jönni a kapun, vagy az ajtón. Ugat, ha válaszol a többi kutyának.. Morog, ha az ölemben tartom és valaki úgy közelíti meg, úgy akarja megsimogatni. Tutul, ha mentőt, fagyis kocsit hall, tutul, ha délben csörög a rádiós óra.

Épp mosogattam a konyhában, mellettem Logannel, mikor arra lettem figyelmes, hogy arrébb totyorászik, nyíl egyenest egy olyan terület felé, ahol egy amolyan kis spájz van, ajtó nélkül. Csak a hűtő, egy kis szekrény és egy ruha fogas található abban a helyiségben. Logan meg áll, felfelé néz és ugatni kezd. Hangosan ugatni kezdett felfelé. Mérgesen, határozottan, mintha egy kis morgás is lett volna. Megálltam, nem mozdultam, csak hallgatóztam. Nem jön senki. A bejárati ajtó ráadásul ellenkező irányban van. Síri csend. A szomszéd kutyák nem ugatnak. Nincs se mentő, se fagyis. Logan rám néz, két bátortalan lépés előre, majd ismét morog, határozottan, mérgesen ugatni kezd. Felfelé. A hideg ki ráz. Vajon mit lát, amit én nem? Mintha tojásokon lépkednék, óvatosan, kicsit félve, közelebb totyogok. Választ remélve kérdem kis kutyámat: Mit látsz? Van itt valami? Félőn rám tekint, szorosan a bokámhoz bújik. Lesi minden mozdulatom, követi tetteimet. Bár elég bátortalanul, de körbe lesek. Elhúzom a ruhákat, szekrény alá lestem, a hűtőt is kinyitottam. Még mindig semmit nem látok. A hideg még mindig ráz, hiszen Logan néhány finom falat reményében mindig jön velem a hűtőhöz. Most meg sem merte közelíteni, csak a távolból figyelt és várt. Majd megnyugtatóan megsimítottam, ott nincsen semmi. Eljöttem, ő még maradt egy pillantás erejéig. A tekintetén láttam, nem hazudhatok, hisz én sem voltam nyugodtabb attól, hogy nem láttam semmit. Mert ő látta, ő tudta, hogy valaki, vagy valami, igen is ott volt, valaki aki magasabb volt nála, akit nem ismert, akitől félt. Ott volt az, akihez beszélt, akinek ugatott és morgott. Akit a gazdi valamiért nem látott. Azóta sem ismétlődött (még) meg ez a jelenet, és előtte sem volt ilyen, vagy ehhez hasonló. Úgy láttam Logan is épp úgy megriadt, mint ahogy én is.
Félre értés ne essék, nem spirituális bejegyzést szándékoztam veletek megosztani, pusztán nyomot hagyott bennem ez a röpke jelenet. Olvasgattam ezt-azt ezzel a témával kapcsolatban. A lényeg szinte mindenhol ugyan az volt. A kutyák (és a macskák is) képesek olyan dolgokat is látni, érzékelni, amit mi magunk emberek nem vagyunk képesek érzékelni. Nem feltétlen arra gondolok, hogy egy kutya látó képességekkel rendelkezik. Sokkal inkább arra, hogy van az a plusz kedvenceinkben ami bennünk nincs meg. Kíváncsian várom, hogy ti mit gondoltok ezzel kapcsolatban.

Kellemes olvasgatást, jó szórakozást kívánok!

Üzenet a rongálóknak

 

 

Már előző cikkemben említett kis erdőben valamivel több mint egy hónapja újították fel a „glorietteknél” található padokat. Új fapadok, szépen lefestve, öröm volt rájuk nézni. És még kihasználva a kellemes őszies időt így az erdőcske melletti tóhoz is elsétáltam.

A tó mellett újabb 2 pad melyhez mondhatni amolyan tetőszerkezetet is készítettek, Szabad könyvtár néven fut ez a két kis „faépítmény”. Számomra, aki szeret olvasni és a szabadban lenni egy csodálatos élmény volt rábukkanni a szabad könyvtárra. Tehát le is ültem és meg is néztem a könyveket. Bár elég régiek és nem éppen az én ízlés világom, de mégis csak bele bele lapozgattam egy néhányba. És észre sem vettem ahogyan lassacskán 2 órát eltöltöttem. Majd egy kedves ember is társult. Mint kiderült ő szerelte fel a polcokat. Elmesélte, hogy a város polgármestere és a könyvtár ötlete volt, hogy néhány mondhatni leselejtezett könyvet ki tegyenek az arra járóknak. Dicsértem is jó szerrel. Mi lehetne csodásabb egy kellemes napsütéses délutánon, tóparton olvasgatni, s mellettünk horgászok hada türelmesen várja a kapást, a túl parton az erdő széle ahol mókusok és madarak lepik el a fákat. Gyönyörű látvány. A könyveket abban az esetben lehetett haza vinni, ha kiolvastuk hozzuk vissza, vagy ha meg szeretnénk tartani hozzunk helyette másikat. Sajnos nem tartott örökké a szabad könyvtár és az erdő felújított gloriettjeinek szépsége, tisztasága. Kedves fiataljaink és hajléktalanjaink már bele rondítottak. Fekete, alkoholos filccel össze firkálták a padokat. A hajléktalanok pedig az erdőben tüzeltek. Amit csak találtak összeszedték és elégették ahol épp kedvük tartotta. A tűzrakónál pedig mustáros üvegek és egyéb flakonok hevertek, a kukából pedig már kiestek a boros és sörös üvegek a hétvégi heje-huja után, Közmunkás ismerőseimmel beszélgettünk is sokat az esetről, de sajnos nem tudni kik voltak.

Kívánnám, hogy kedves rongáló kortársaim olvassátok soraim és ne rontsátok le azt mi szép, ne tegyétek olyanba a kezetek ami jobb, tisztább nálatok. Ha kérhetném ne az erdőben szívjatok, és ha alkoholizáltok, ésszel, dobjátok el a szemetet. A nemi életetek nem ránk tartozik, ne hagyjátok ott a csomagjaitok, mert halkan megsúgnám: a gloriettek mellett húzódó domb tetején egy óvoda húzódik és mindent le lehet látni és hallani. Az ovo nénik szeretnék még lehozni a gyermekeket az erdőbe játszani, tehát ha lehet legalább a picikre legyetek tisztelettel és ne viselkedjetek ocsmányul ott, olyan helyen amit a béke és nyugalom szerető embereknek, a gyermekeikkel sétáló anyukáknak, az óvodának, idős néniknek bácsiknak, kutyáknak és gazdijuknak alakítottak ki. Kicsit sajnálom, hogy érzéseim pont ti nem fogjátok ezt elolvasni.

Ha érdekel milyen is az a hely amiről szól az írásom, katt IDE és máris megtekintheted. :)

 

Kellemes olvasgatást, jó szórakozást kívánok!

Állatok világnapjának eljövetele

Az állatok szeretete, az irántuk való érdeklődés vagy csak a puszta jelenlétük sokak gondolatát megmozgatja. Így nem kizárt, hogy az is érdekeltté vált: miért is lett az állatok világnapja és miért azon a napon? Az internet böngészési lehetőségeit kihasználva megtaláltam a választ, amelyet most veletek is megosztanék. Fogadjátok szeretettel!

Az Állatok Világnapját 1931 óta ünnepeljük. Ezen a napon az állati lét minden formája ünnepelt. A világ minden táján számos templomban az október negyedikéhez legközelebb eső vasárnapon megáldják az állatokat.

Október negyedikét azért választották ennek a jeles napnak, mert ez Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet pártfogójának is az ünnepnapja.

Assisi Szent Ferenc (1182-1226), olasz katolikus szerzetes és prédikátor volt, a ferences rend megalapítója.

Gazdag családba született, ő mégis eldöntötte, hogy szegénységben éli le az életét, és a krisztusi útmutatás szerinti életről fog prédikálni az embereknek.

A legtöbb róla szóló történetből kiderül, hogy nem csak az emberekért végzett áldásos misszionárius munkát, hanem az állatokat és a természetet is nagyon szerette. Több legendás történet szól arról, hogy még az állatoknak is prédikált.

Egy napon, mikor társaival úton volt, megálltak az út menti fák mellett, amelyeken rengeteg madár ücsörgött. Ferenc azt mondta társainak, hogy várják meg, míg ő odamegy testvéreihez prédikálni. Mikor odament hozzájuk, a madarak körülvették őt, mindegyik figyelte a hangját, és egyik sem repült el.

    Egy másik legenda Gubbio városához kötődik, ahol Szent Ferenc élt egy ideig. A városkát egy kegyetlen és vérszomjas farkas tartotta rettegésben. Szent Ferenc, hogy megmentse a város lakóit, felment a hegyre, hogy megkeresse a farkast.  Mikor megtalálta, keresztet vetett, és ráparancsolt az állatra, hogy menjen vele, és ne bántson senkit.

A farkas összezárta az állkapcsát, és lefeküdt Szent Ferenc lábai elé. Ferenc azt mondta neki, hogy sok kárt okozott az embereknek, ezért azok elátkozták őt, de hozzátette, hogy azt szeretné, ha békében élne az emberekkel.

Elment a városba a farkassal, ahol mindenki megdöbbenve vette körül őket. A farkas csak az éhség miatt volt vérszomjas, ezért Gubbio lakói ezután rendszeresen etették, így már nem támadott meg soha többé sem állatot, sem embert.

Szent Ferenc sokszor prédikált ember és állat kapcsolatáról. Azt mondta, hogy az emberiségnek kötelessége védeni és élvezni a természetet.

    Azt is mondják, hogy mikor Ferenc haldoklott, a halálos ágyán megköszönte a szamarának, hogy szolgálta, mindenhová elcipelte, segítette őt, a szamara pedig mellette sírt. Assisi Szent Ferenc 1226. október 3-án hunyt el. 1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté nyilvánította. Ő lett kikiáltva a természet, a környezetvédők és az állatok pártfogójának is, akiket az ő napján, október 4-én ünneplünk.

Kellemes olvasgatást, jó szórakozást kívánok!

Forrás